Szakmai fórum

Fusobacterium nucleatum, mint lokálisan előrehaladott végbélrák (LARC) biomarker

Bizonyított, hogy a mikrobióta nemcsak az egészség megőrzésében játszik fontos szerepet, hanem hozzájárulhat a különbőző betegségek – köztük a rák – kialakulásában is. Újabban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a mikrobióta befolyásolhatja azt, ahogyan a rákos betegek reagálnak bizonyos kezelésekre. Ezen mikroorganizmusok megértése hatalmas kihívást jelent.

A Matthew Meyerson és Wendy Garrett által vezetett OPTIMISTICC (Opportunity To Investigate the Microbiome’s Impact on Science and Treatment In Colorectal Cancer) nemzetközi kutatócsoport a mikrobiom modulálásának klinikai potenciálták kutatja. A kutatócsoport végezte az első tanulmányt, ami a Fusobacterium nucleatumprognosztikai és prediktív potenciálját vizsgálta lokálisan előrehaladott végblélrák (LARC) esetében. A kutatás azokra az ismeretekre épült, amik szerint F. nucleatummagas aránya együtt jár a vastagbélrák rosszabb kimenetelével; a cél az volt, hogy kapcsolatot találjanak a mikrobióta, a tumor és a beteg jellemzői között.

A jelenlegi standard LARC kezelés után háromból mindössze egy beteg marad rákmentes, a többi betegnél a betegség visszatér, vagy már a kezelésre sem reagálnak jól. A kezelésen átesett betegek tumor biopsziáját elemezve a kutatócsoport kimutatta, hogy azok a betegek, akik mintájában magasabb volt az F. nucleatumarány, nagyobb valószínűséggel recidiválnak. Ennek az lehet az oka, hogy a magas F. nucleatumarány alacsony CD8+ sejt aránnyal korrelál, elnyomva ezzel az immunrenszert, hiszen ezen sejtek az immunrendszer egy olyan összetevőjét alkotják, mely feladata a rákos sejtek elpusztítása. 

Ez a felfedezés új klinikai fejlesztésekhez vezethet: F. nucleatum arány vizsgálatával lehetséges lenne azonosítani azokat a betegeket, akiknél fennáll a tumor visszatérésének kockázata, illetve a baktériumot célzó terápiák kifejlesztésével, vagy a kesőbbiekben akár a bélflóra manipulálásával megelőzhető lenne az immunrendszer szupressziója.

Források: https://www.cancerresearchuk.org/funding-for-researchers/cancer-grand-challenges/news-and-updates/news/bacterium-biomarker-could-predict-response-or-relapse-in-rectal-cancer